művészeti bizottság


Csemiczky Miklós zeneszerzés tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában (1973-77) Kocsár Miklós vezetésével és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (1977-1982) Sugár Rezső és Petrovics Emil tanítványaként végezte.
1983 óta a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés tanára. Közben tanított a Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Főiskolája karvezetés szakán (1998), a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszakán (1991-92) és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében (1999-2012).
Zsűritagként rendszeresen részt vesz nemzetközi kórusversenyek és zeneszerző versenyek munkájában (Gorizia, Arezzo, Tolosa, Debrecen, Budapest), 2004 és 2012 között tagja volt a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Művészeti Tanácsának.
Zeneszerzői tevékenységéért 1986-ban Erkel Ferenc Díjat, 1996-ban Bartók-Pásztory díjat kapott.

Somos Csaba zenei pályájának fókuszában a vokális és instrumentális zene egyszerre van jelen. Első diplomáját 1994-ben a Zeneakadémia karvezetés szakán szerezte (tanárai: Jobbágy Valér, Erdei Péter), majd ezt követően a Zeneakadémia karmester-képzőjét végezte el (tanárai: Lukács Ervin, Gál Tamás).
2002-ben alapította a Vass Lajos Kamarakórust, melyet a mai napig vezet, s amellyel számtalan hazai és nemzetközi verseny helyezettje. Legutóbbi sikereként a 2014-ben a Caorle/Velencében rendezett “Venezia in Musica” nemzetközi kórusversenyen I. díjat és Nagydíjat nyert.
2000-2003-ig a debreceni Csokonai Színház karmestere, 2004-ig zeneigazgatója. 2004-2007-ig a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója, majd 2009-2013 között a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya. 2012-tól a Kóta Művészeti Bizottságának elnöke, 2013 óta a Zeneakadémia tanára és Alma Mater Kórusának karnagya, 2016 óta a Nemzeti Énekkar karigazgatója.
Több mint 20 éve rendszeres vendégkarmestere és karnagya számos magyar szimfonikus zenekarnak és hivatásos kórusnak, gyakran zsűrizik versenyeken, fesztiválokon. 2002-ben Rubányi-díjat, 2014-ben Liszt-díjat kapott.

Szabó Sipos Máté zenei tanulmányait zongoristaként kezdte, majd 1985-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol először karvezetői, ének és zeneelmélet tanári diplomát szerzett, majd 1995-ben kitüntetéssel végzett Lukács Ervin karmesterképző osztályában is.
1994-től a Zeneakadémia vezénylési gyakorlat tanára, 1996-tól az Egri Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Több neves kórussal és zenekarral dolgozik együtt itthon és külföldön egyaránt. 2000 szeptemberétől három éven át a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetője volt. 2016-ig a Magyar Állami Operaház karigazgatója, jelenleg a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya és a Csokonai Színház operatagozatának zenei vezetője.

Török Ágnes (PhD) karnagy a Debreceni Egyetem Zeneművészeti karának docense. Oktatott tárgyai: karvezetés, szolfézs, zeneelmélet, gregorián ének és karirodalom.
A Canticum Novum Kamarakórus alapító karnagya (1989). Nevükhöz nemzetközi versenyeredmények, kortárs magyar kórusművek ősbemutatója fűződik.
1999-2006-ig a professzionális Debreceni Kodály Kórus másodkarnagya, ahol több oratórium és opera karigazgatója, a’cappella koncertek, ősbemutatók karnagya. Japánban Toyama prefektúra állandó meghívott karnagya.